2016. december 29., csütörtök

Textilszaloncukrok


Régóta nagyon tetszenek a textilszaloncukrok, de mivel nem tudok szépen varrni, eddig nem mertem nekiülni megcsinálni őket, de most a nagy karácsonyi készülődés közepette, miután találtam útmutatót, hogy hogyan kell elkészíteni őket (http://foltozkatok.blogspot.hu/2011/10/egy-kis-ismetles.html) , kedvet kaptam hozzájuk.  Először kiszabtam az anyagot, szétvagdostam a csipkét, aztán rávarrtam a csipkét és kis hengereket varrtam belőlük. Szalaggal összekötöztem (krém színűek), illetve összevarrtam (piros színűek) az egyik végét, vattával és szegfűszeggel, meg forralt bor fűszerkeverékkel kitömtem, majd összekötöztem, illetve összevarrtam a másik végét. Egy részük ajándék lett, a legtöbb piros pedig a karácsonyfára került.




 





2016. december 27., kedd

Karácsonyi minimanók


A kézműves ismerőseim közül nagyon sokan készítettek idén mindenféle manókat, emiatt végül engem is elkapott a manóláz. De nem igazán tudok szépen varrni, ezért nem mertem próbálkozni vele, kidobásra szánt pulcsim meg nem volt, amiből egyszerű manót tudtam volna eszkábálni. Aztán egyszercsak találtam egy oldalt, ahol varrás nélkül készülő manókhoz volt útmutató:
http://www.hometalk.com/11131239/scandinavian-tomte-christmas-elf-ornament Ezt vettem alapul a manóim elkészítéséhez.

Hozzávalók (a ragasztón kívül mindent a Hobbyművész üzleteiben vásároltam):

- fa játékbábuk
- filcek
- patchwork anyagok
- mesegyapjú
- süthető gyurma
- saját készítésű szabásminták
- Uhu ragasztó





Első lépésként készült egy szabásminta a manók ruhájához (filc) és sapkájához (patchwork-anyag, illetve filc), aztán ezt kivágtam és felragasztottam a ruhát a játékbábukra:



Ezután a süthető gyurmából (Fimo Soft-ot használtam) megformáztam az orrukat és az útmutató szerint sütőben kisütöttem. Mesegyapjúból megformáztam a szakállukat, aztán felragasztottam, majd felragasztottam a sapkájukat és végül az orrukat.

Ilyenek lettek:





















Nagyon-nagyon szerettem velük szöszmötölni. Teljesen odavoltam, mikor az első darab elkészült ^_^ .  És annyira cukik voltak, ahogy egyre többen sorakoztak a szekrényen! :-) Annyira belejöttem, hogy még sokkal többet tudtam volna belőlük készíteni. Sokan ajándékba készültek, a pirosak közül pedig többen a karácsonyfára kerültek:




2016. december 26., hétfő

Gyöngyhímzett medálok


Karácsonyra készítettem ajándékba gyöngyhímzett medálokat is.


Azt szerettem volna, hogy kaboson színe legyen a középpontban és úgy gondoltam, hogy a türkiz viaszolt szál önmagában is elég erős színű lesz, ezért csak bronz delicát és kását használtam a hímzéshez. 
Sajnos - szokás szerint - nagyon rosszak voltak Karácsony előtt a fényviszonyok, ezért jobb képet nem sikerült csinálni róla.





Ezt a baglyos medált még az őszi szabadságom alatt elkészítettem. Megint játszottam egy kicsit a gyöngyméretekkel: kékeszöld 15/0 és higher metallic grape 8/0 kásagyöngyöket (Gyöngysziget) használtam. A baglyos üveglencsét az Ékszeralkatrészek webáruházban vettem.



2016. december 25., vasárnap

Datolyagolyó és zserbó-golyó


Idén Karácsonyra, a szokásos vaníliás kifli és a mézeskalács mellé újdonságként csokis datolyagolyót és zsebó-golyót készítettem. Fontos volt, hogy vegán legyen és a receptek közül, amiket találtam, ezek voltak a legszimpatikusabbak. De jövőre étcsokiba fogom burkolni a zserbó-golyót, hogy ne ronda és finom, hanem olyan szép legyen, mint az eredeti receptben. Olyan gyorsan elfogytak, hogy rendes fotót nem tudtam róluk készíteni :-D .

A receptek:
http://www.moksha.hu/konyha/csokis-datolyagolyo-jobb-mint-a-truffel/

2016. december 22., csütörtök

Perla Perle-bogyós lánc



Cathy Lampole Perla Perle-bogyójának mintáját még mindig nagyon szeretem.
Most egy egyszerű láncos láncot készítettem belőle.
Thank you very much for the pattern, Cathy!


Melony


Sándor Erika (https://www.thestorytellingjeweller.com/) Melony fülbevalóját ugyancsak egy karácsonyi játékban készítettem el ajándékba. Nagyon jól követhető, aranyos minta. Köszönöm szépen, Erika!

Gyöngyhímzett fülbevaló




Már régóta szerettem volna kipróbálni a gyöngyhímzett, bedugós fülbevaló készítését. Mivel én egyáltalán nem hordok fülbevalót, erre egy karácsonyi játék során nyílt lehetőségem. Kb. másfél centis lehet az átmérője. Remélem, sikerült úgy rögzítenem az alaphoz, hogy tartós legyen!



2016. december 20., kedd

Életem első mézeskalácsa

Tavaly egy játék keretében kaptam mézeskalács fűszerkeveréket. Akkor már nem tudtam Karácsonyra elkészíteni, de elhatároztam, hogy idén meg fogom sütni. Ilyen lett:



 Hozzávalók:
125 g folyékony méz
200 g porcukor
1 tasak vaníliás cukor
150 g lágy vaj vagy margarin
4 ek. tej
400 g liszt
100 g étkezési keményítő
2 csapott ek. kakaópor
1 tasak Dr. Oetker Sütőpor Mézeskalács fűszerkeverékkel

Egy főzőedényben felmelegítjük a mézet, cukrot, vanillincukrot, vajat vagy margarint és a tejet, amíg a méz és a cukor meg nem olvad. A kihűlt masszához hozzáadjuk a többi hozzávalót, majd konyhai robotgép dagasztó spiráljával sima tésztává gyúrjuk. A tésztát enyhéz lisztezett munkalapon kb. fél cm vastagságúra nyújtjuk, és kiszúróformával kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük, majd a sütőpapírral együtt a sütőrácson hagyjuk kihűlni.
Alsó és felső sütés: 180°C (Előmelegítve) Légkeveréses: 160°C (Előmelegítve) sütés: kb. 10 - 15 perc

2016. december 18., vasárnap

Poharas gyertyák


Az Aldiban találtam poharas gyertyákat tejüveg-hatású üvegben nagyon olcsón (300 Ft/db), ezeket díszítettem jutaszalaggal, fagombokkal, illetve fahéjjal és raffiával.













Az ötletet innen: http://vekoria.blogspot.hu/2013_12_22_archive.html merítettem.

2016. december 17., szombat

Fürdőbombák


Év közben sajnos nem nagyon van időm és energiám kreatívkodni, de Karácsony előtt mindig készítek pár ajándékot.

Fürdőbombák:





Herczeg Hajni videója alapján készültek: https://www.youtube.com/watch?v=g2c4kYpzsAE

A különbség annyi, hogy nem tettem bele színezőanyagot és több (olíva)olajat használtam hozzá, mint amennyit a recept írt (vizet nem mertem beletenni, nehogy pezsegni kezdjen és csúnya legyen). Körömvirágot tettem még hozzá, ettől lett egy kis halványsárga színe. A körömvirág (egyéb pozitív hatásai mellett) gyulladáscsökkentő, antiszeptikus és bőrápoló hatású.