2015. december 31., csütörtök

Az első piromániáskodásom :-)


Régi vágyam volt, hogy kipróbáljam a pirográfiát (magyarul tűzírást). Ez a vágyam idén nyáron valósult meg a Kaméleon Kerámiában

Egy táblát készítettem, amire a következő szöveg került: शान्तिः = vagyis shanti, magyarul belső béke:




A szanszkrit 'shanti' szó jelentése béke, békesség. Háromszori ismétlése, három szintet, tartományt, birodalmat szólít meg:
- “shanti” - Legyen békesség fizikai szinten, simuljanak el a bajok, amik a külső világból jönnek.
- “shanti” - Legyen békesség szellemi szinten, spirituálisan értve.
- “shanti” - Legyen meg a belső békesség, múljon el a fajdalom, izgatottság, lustaság, egyszóval bármi, ami megzavarja belső nyugalmunkat.


Nem lett tökéletes, de azért nagyon büszke voltam magamra, mert azért elsőre egész jól sikerült. És biztos, hogy fogok még ezzel a technikával alkotni, mert nagyon tetszett!

2015. december 30., szerda

Bonbonok és bonbonos doboz




Minden évben kipróbálok legalább egyvalamit, amit még sose próbáltam. Idén ez a valami a bonbonkészítés volt, ráadásul rögtön ajándékba. És a bonbonos dobozt is én magam készítettem , - pontosabban díszítettem, - szalvétatechnikával.


Sokféle receptet nézegettem, azután ezekre esett a választás:


Étcsokiba mártott aszalt szilva: szerintem a világ legegyszerűbb bonbonja, amit szinte bármilyen aszalt gyümölccsel el lehet készíteni. Az ember felszúrja egy fogpiszkálóra vagy hústűre az aszalt gyümölcsöt és belemártja az olvasztott étcsokiba, aztán egy tálcán beteszi a hűtőbe, hogy megdermedjen és kész. Ha jó minőségű alapanyagokkal dolgozunk, akkor nagyon finom lesz.


After Eight bonbon: http://www.gasztrotipp.hu/2010/12/after-eight-bonbon-2/ (fehér cukor helyett kókuszvirág cukorral készült.) És ami végül nem került a csomagba, mert sajnos darabokban jött ki a formából, pedig nagyon finom volt: Citromos-fehér csokis bonbon meggylekvárral:  http://www.nosalty.hu/recept/citromos-feher-csokis-bonbon-meggylekvarral


Vörösboros-marcipános bonbon: http://csakapuffin.cafeblog.hu/2012/10/11/vorosboros-marcipanos-bonbon/ Kicsit macerás, de márcsak a vörösboros krém miatt is érdemes elkészíteni, ami isteni finom.

Különlegességképpen került még a dobozba pár kandírozott gyömbér (de ezeket nem én készítettem, csak vettem).

Miután elkészültek a bonbonok, szépen egyenként becsomagoltam őket és betettem egy szalvétatechnikával és repesztéssel készített papírmasé dobozba:










2015. december 29., kedd

Flora-medál egy karácsonyi játékra


Már régóta terveztem, hogy megfűzöm Simone Helmig (Perle4U) Flora medálját és egy karácsonyi játék remek alkalom volt erre. Némi gondolkodás után a megajándékozottam kívánságát követve és arra gondolva, hogy ez mégiscsak egy karácsonyi játék és egy alkalmi ékszert lenne jó alkotni, a fehér-ezüst-kristály színkombináció mellett döntöttem. És úgy gondoltam, hogy egy ilyen ünnepi darabhoz egy patina bevonatú rivoli illene a legjobban, amivel most dolgoztam először.


Danke schön für die Anleitung, Simone!


A csomagba került még: Egy saját színezésű karácsonyi képeslap, egy piros karácsonyfadísz, vaníliarúd, vajkaramellás szaloncukor és két karácsonyi ízvilágú tea.

2015. december 28., hétfő

Képeslapok


Kinyomtattam pár karácsonyi mintás színezőt, kiszíneztem, azután elvittem egy fénymásolóba és kinyomtattattam képeslap-méretben, kicsit keményebb papírra. Érdekes, hogy így mennyivel élénkebbek lettek a színek, mint az eredeti színezéseken. Biztos, hogy lesznek még olyan színezéseim, amiket így ki fogok nyomtattatni.








2015. december 27., vasárnap

Ajándékkísérők


Az utóbbi időben legszívesebben színezgetéssel töltöm az időmet. Azért szeretem, mert nem igényel túl nagy koncentrációt, így akár esténként is tudok vele szöszmötölni, ha kicsit ki szeretnék kapcsolni.

Így kézenfekvő volt, hogy idén az ajándékkísérők is a saját színezéseim lesznek:













Nagyon egyszerűen készültek: lekicsinyítettem a képeket nagyobb ajándékkísérő méretűre, aztán kinyomtattam, kiszíneztem, majd felragasztottam egy vékonyabb kartonpapírra.

(Újra)indulás



Miután az előző - hasonló című - blogomba hosszas próbálkozás után se tudtam bejutni, hogy feltöltsem az elmaradásaimat és nem volt kedvem tovább próbálkozni és a Google-lal levelezgetni, úgy döntöttem, hogy létrehozok egy új blogot és mostantól ebbe a blogba fogom feltölteni az "alkotásaimat".