2017. december 31., vasárnap

2017. december 30., szombat

Rénszarvasos karácsonyfadísz

Ez a szarvasos karácsonyfa-dísz egy karácsonyi játékra készült Lady Lunar Cat (Irina Shapoval) fülbevaló-mintája  alapján. Eredetileg az volt a tervem, hogy négyszer fűzöm meg a mintát és összeöltöm, de nem tudtam, hogyan lehetne szépen megcsinálni, így végül úgy döntöttem, hogy csak kettőt csinálok. Buborékfóliával tömtem ki, hogy legyen egy kis tartása és ne horpadjon be. Először a középrészét fűztem meg, aztán a tetejét és az alját, ami nem volt egyszerű, de nagyon szerettem fűzni és törni a fejem azon, hogy egy fülbevaló-mintából hogyan lehet díszt csinálni.




2017. december 29., péntek

Újabb poháralátétek


Újra néhány poháralátét, ami karácsonyi ajándék volt:


Ezen a mintán próbáltam ki a teljes festést. Először beleégettem a mintát a fába, aztán pár nap múlva világoskék akrilfestékkel színeztem.


Ez a sörös poháralátét volt az egyik legnehezebb az összes közül, ráadásul az első között készült el. Nem is tudom, hogy volt bátorságom belevágni, de miután kész lett, büszke és boldog voltam, hogy ilyen szépen sikerült ^_^ .


Ez egy kétoldalas poháralátét, ami egy kávé- és baseball-imádónak készült. Ez a fa puhább volt, mint azok, amikkel korábban dolgoztam, ezért a pirográf feje kicsit csúszkált munka közben, de azért csak sikerült nem nagyon kicsúszni a vonalból.

2017. december 28., csütörtök

Fürdőfilterek









Egy ideje már terveztem, hogy készítek ajándékba fürdősót, de erre a nagyon jópofa ajándékra egészen véletlenül akadtam rá: https://lukreciakencei.hu/recept/furdes/furdosok/gyogynovenyes-furdofilter
Annyit változtattam rajta, hogy Himalája-sót és sima fürdősót vegyesen, mandulaolajat (mert minden bőrtípusra jó és bőrtápláló hatású), szárított levendulavirágot (nyugtató hatású), illetve körömvirágot (bőrtápláló hatású) használtam hozzá. Nem a leírás szerint, üvegben, hanem használatra készen, organza tasakokban ajándékoztam, amikre rákötöttem egy-egy hosszú szalagot.

2017. december 27., szerda

Rénszarvasos sörök, sörös rénszarvasok


Nemrég egy csoportban láttam ezekhez hasonló rénszarvasokat és elhatároztam, hogy idén elkészítem Karácsonyra ajándékba. Hobbiboltban találtam zseníliadrótot és szemeket, orrnak való pompomot viszont nem tudtam szerezni. Megpróbáltam csinálni hímzőfonalból, de nem lett szép, ezért úgy döntöttem, hogy az orrukat filcből fogom megcsinálni. Az eredeti terv az volt, hogy egy szögletes fadobozba fogom őket beletenni, de nem találtam megfelelőt, viszont ráakadtam erre rénszarvasos dobozra. Tudtam, hogy nem elég magas, de úgy döntöttem, hogy a tetőt majd melléteszem. A sörök mellé fürdőfilterek kerültek és egy poháralátét.

Itt: http://www.makeityourselfgirl.com/reindeer-bottle/ található egy kis segítség az elkészítésükhöz.








2017. december 26., kedd

Ajándékkísérők
















Pár hónapja egy kreatív boltban találtam kb. 2-3 centis falapocskákat. Amikor gondolkoztam, hogy mi mindent tudnék belőlük készíteni, eszembe jutott, hogy például remek ajándékkísérő (és karácsonyfadísz) lehetne belőlük. Kerestem pár karácsonyfa- és hópehely-mintát, ami mutatós és kicsiben is meg tudom csinálni, aztán a Karácsony előtti napon elkészítettem őket.

2017. december 25., hétfő

Róka


Ezt a rókát még októberben kiszabtam, de aztán kb. másfél hónapig gyűjtögettem a bátorságot, hogy megvarrjam. Első pillantásra megtetszett, amikor megláttam a mintát, tetszett, hogy olyan bájos. Ráadásul nagyon jó és aprólékos minta. Messze nem lett tökéletes, de boldog vagyok, hogy sikerült vele örömet szereznem.

A mintája nagyon jó és aprólékos, kezdők is bátran belevághatnak az elkészítésébe: https://www.livemaster.ru/topic/1635987-shem-miluyu-detskuyu-igrushku-iz-fetra-lisichka

2017. december 21., csütörtök

Egy kép és poháralátétek


Az elmúlt időszakban a pirográfiával foglalkoztam a legszívesebben, így sok karácsonyi ajándék már hónapokkal ezelőtt elkészülhetett. Ezek azok, amiket már átadtam, de van még jópár ami ajándékozásra vár :-) .

Ez a minta rögtön megtetszett, ahogy megláttam és nem is volt olyan nehéz elkészíteni, viszont nagyon mutatós:



 Ezt az angyalkát azért szeretem, mert nagyon bájos. És hirtelen ötlettől vezéreltetve kipróbáltam a pirográf képek akrilfestékkel való színezését. Nem akartam teljesen kifesteni, csak egy kis színt akartam adni neki:



Ettől a cicától kicsit féltem, mert nagyon finom kis minta, nem lehetett hibázni a készítésénél. És nagyon örültem, hogy ennyire szép lett a végeredmény ^_^ :



Ennél a szarvasnál még jobban kellett figyelni, hogy szép legyen, de annyira cuki, hogy muszáj volt megpróbálnom elkészíteni ^_^:



Ehhez az Élet virága-mandalához sokáig gyűjtöttem a bátorságot, mert ezt aztán tényleg pontosan kellett, hogy megrajzoljam, nem volt lehetőség hibázásra. Bár nem lett tökéletes, de boldog voltam, hogy ennyire szépen sikerült:



2017. december 19., kedd

Hópelyhes mécsestartó





Már régóta terveztem, hogy mécsestartót készítsek, amire egy karácsonyi játék okán most végre sor kerülhetett. Nem volt gyors munka, de nagyon szerettem csinálni. Olyannyira, hogy jövőre olyan ajándékokat tervezek, amikhez ehhez hasonló mécsestartókat fogok készíteni.

Minta: Tea light cover snowflake - Anita (http://www.covodellarte.it) Grazie!

2017. december 18., hétfő

Újabb manók






Idén is készítettem minimanókat, de most kicsit másmilyeneket, mint tavaly. Azon kívül, hogy nagyon aranyosak, az tetszett bennük, hogy viszonylag gyorsan elkészíthetők. Filcből készültek és a vatta mellett forralt bor fűszerkeverék és szegfűszeg van bennük. Az arcukkal nem vagyok elégedett, de majd igyekszem fejlődni az arcvarrás terén is.

A mintát itt: http://blog.revoluzzza.com/2010/12/23/last-minute-weihnachtswichtelchen/  találtam. Vielen Dank, Suse! 


2017. november 13., hétfő

Újabb virág


Hosszú idő után újra megfűztem ezt a mintát és még mindig nagyon szeretem ^_^ . Örömmel tölt el, ahogy egyre gyűlnek a szirmok és ahogy összeáll a virág, amikor hozzávarrom őket a gyöngyhímzett kaboson-alaphoz. Most változtattam a szirmok mintázatán.

Minta: Magdalen Dudała, Bilq http://jolinka.pl/content/19-koralikowy-kwiatek






2017. szeptember 26., kedd

Rókakoma medálon


Ezt a medált a véletlen szülte, ugyanis amikor bementem az egyik hobbiboltba, csak azt tudtam, hogy rókás valamiből szeretnék ajándékot készíteni. Aztán megtaláltam ezt a csinos rókás fagombot és egy csomag vegyes alakú falapocskát. Miután kiderült, hogy szépen ki lehet fúrni a falapocskákat és mert ilyet még nem csináltam, adta magát az ötlet, hogy medál készüljön belőle. Nem bonyolítottam túl: filctollal kiszíneztem az alapot és a rókát, felragasztottam a gombot a falapra, a furatba szerelőkarikát tettem, aztán a medált láncra tettem. Nagyon egyszerű és nagyon jópofa és különösebb kézügyesség se kell hozzá.

2017. augusztus 9., szerda

Lótuszvirág


Karácsonyra kaptam egy pirográf-készletet, de sokáig nem volt se időm, se bátorságom kipróbálni. De most, hogy végre szabadságon vagyok, nekiültem kipróbálni. Még ismerkednem kell a készlettel és a technikával is, de nagyon megszerettem ezt a technikát is. Hiába, szeretek a tűzzel játszadozni :-) .

2017. július 8., szombat

Gyöngyhurka-medálok




Ezek a medálok egy újabb jótékonysági aukcióra készültek és az egyik nagy örömömre el is kelt. Biztos nem én találtam fel a spanyolviaszt azzal, hogy ebből a mintából medált készítettem, de nagyon örülök, hogy pár éve eszembe jutott, mert nagyon mutatós minta medálként is és nagyon szeretem fűzni. Ez a két medál swarovski igazgyöngy utánzattal és japán kásagyönggyel készült.




Minta: Gwen Fisher és Florence Turnour
http://www.beadinfinitum.com/Kits/Crystal_Bangle.html

2017. június 1., csütörtök

Buborékos - avagy szülinapi festegetés a MadeByYou-ban



Idén újra a MadeByYou-ban ünnepeltem a születésnapomat. Most egy érdekes alakú mélytányért festettem meg és végre kipróbáltam a buborékos technikát. Mikor készültem erre az alkalomra, keresgéltem anyagot erről a technikáról, csak 1-2 képet találtam, ezért úgy döntöttem, csinálok pár fázisfotót, hátha azok, akik látják, kedvet kapnak hozzá, hogy elmenjenek ők is kipróbálni.

Nagyon jó móka volt, érdekes volt látni, ahogy a buborékok eltűnnek és alattuk kirajzolódik a minta. Vannak még terveim ezzel a technikával és remélem, hogy sikerül majd megvalósítanom, amit elterveztem!

És ezúton is szeretném megköszönni a MadeByYou-csapatnak, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy szép legyen a születésnapom! ♡




2017. május 28., vasárnap

Lótuszvirágos tálka


Ez a lótuszvirágos tálka a MadeByYou-ban készült legalább egy évvel ezelőtt. Sokáig kereste a helyét. Végül ő is az előző bejegyzésben említett jótékonysági árverésen került felajánlásra, hogy így Ábris gyógyulásást segítse.

Lótuszvirágos kulcstartó



Ez a kulcstartó is egy, a http://www.ekszeralkatreszek.hu-n vásárolt üveglencséből készült és végül jótékonysági árverésen került kalapács alá, hogy így egy beteg kisfiú gyógyulását segítse. A róla szóló Facebook-oldal itt található: https://www.facebook.com/bjabris/?fref=ts


2017. április 20., csütörtök

Baglyos táskadísz/kulcstartó






Újabb üveglencsét készítettem el gyöngyhímzéssel. (Ezt is az Ékszeralkatrészek Webáruházban vettem.) Most kicsit több sort használtam a befoglaláshoz. Nagyon jó ezekkel az üveglencsékkel dolgozni és változatlanul nagyon-nagyon szeretem a gyöngyhímzést. Még mindig úgy gondolom, hogy hatalmas nyakékeket soha nem fogok csinálni, de ilyen apróságokat örömmel csinálok.

Ebből a lencséből most kulcstartó/táskadísz készült és névnapi ajándék lett.